Itt, hazánk északi részén, a Mátra és a Cserhát hegységekben elkényeztetnek bennünket turisztikai látványosságokkal mind a természet, mind pedig a települések vezetői, mert akad itt látványosság is, és épített kilátő bőven. A természetjáró, kirándulni szerető emberek találnak maguknak túraútvonalat bőven, ahol útközben, ha kedvük támad, egy-egy magaslati pont megmászására könnyedén megtehetik, ahonnan páratlan kilátás nyílik a környék völgyeire, településeire.
A napokban mi is gondolkodóba estünk családtagjaimmal, merre vegyük az irányt, hová kiránduljon a kis csapat?
Úgy döntöttünk, hogy most a Cserhát hegység egyik nevezetességét, a Kéz-kilátót keressük fel. Megterveztük az útvonalat, és tervezés közben arra az elhatározásra jutottunk, hogy Felsőtold településről a legcélszerűbb megközelíteni a kilátót.
Szombat reggel útra is keltünk. Az út egy részét személyautóval tettük meg, mert légvonalban is több tíz kilométerre élünk a kilátótól.
Felsőtold határában egy parkolóba hagytuk autónkat, mi pedig elindultunk a hegy oldalán felfelé a kilátó irányába. Gyönyörűen sütött a Nap, így hamarosan lekerültek a hosszú ujjú felsőrészek a csapat tagjairól.
Elég meredek útvonalon haladtunk előre, így gyakran meg is szomjaztak, különösen a gyerekek. Természetesen a pihenők közben előkerült az elemózsia is a hátizsákból.
Látványosságban is volt részünk bőven: virágba borultak a kökény és vadrózsa bokrok, szirmaikat bontogatták az útszéli zsályák, a boglárkák, a kutyatej félék. A völgybe letekintve elénk tárult a kis település panorámája. Legcsodálatosabb azonban az volt, amikor felértünk a kilátóhoz, és megpillantottuk Isten tenyerét, az egyedülálló Kéz-kilátót.
Kézbe kaptam Samsung telefonomat, hogy lencsevégre kapjam a látványosságot, de ebben a pillanatban kicsúszott a kezemből, és eltörött a kijelzője.
Haza érve azonnal hívtam a samsung szerviz munkatársait, akik megnyugtatásomra közölték, hogy szerviz futárt is igénybe tudok venni, így személyes jelenlét nélkül is tudják cserélni a hibás alkatrészt.